Rólunk

Nagyon röviden szeretnénk csak bemutatkozni. Jómagam Sasinszki Klári vagyok  Cinkotán születtem.

Horváth Valival az Életfa Egészségház vezetőjével a XVI. kerületiek, Cinkotaiak segítsünk egymáson Facebook csoportban ismerkedtem meg, amit én hoztam létre.  Örültem, amikor Vali megkeresett, hogy mi lenne ha a Dóri Házat támogatnánk, akár ott helyben, kézzelfogható segítséggel. A Dóri Ház Gyermek-hospice-t a "Szemem fénye Alapítvány" működteti, Pécsett.

A nagy távolság miatt a törökbálinti "Tábitha gyermekhospice" ház lakóit választottuk és 2015. szeptember 5-én sikeresen megszerveztük a Jótékonysági Napot!

Valival mint ötletgazdák és a főszervezők vettünk részt a rendezvény megvalósításában.

A siker nem a mi érdemünk, mert ketten nem tudtuk volna megvalósítani!

Hatalmas kerületi összefogás, egy nagy adag szeretettel párosulva csodákra képes, úgy a technikai, mint a műsor, az ingyenes fellépők, az árusok, a tombola felajánlások, akik megvásárolták a belépő jegyeket és eljöttek a rendezvényre!

Ez most is így lesz, 2016. július 10-én, amikor a Gölleszeseken segítünk !

Rövid ott létünk alatt annyi szeretetet kaptunk az ott tartózkodó gyermekektől, hogy szinte hihetetlen!

Mi egészséges felnőttként sokszor tanulhatnánk Tőlük ...

ŐK nem tudnak eljutni a legközelebbi játszó térre, de mi összefogással és szeretettel elvisszük hozzájuk a játszó teret!

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el